Langusztin, avagy az óceánok kishercege

2018. március 24.

Langusztin. A neve félrevezető ugyan, de finom íze mindenképpen meggyőző, ezért meglehetősen előkelő helyet foglal el az ínyencek rák-listáján. Sokan csak az olasz nevén (scampi) ismerik és fogyasztják ezt a fajt, de a könnyebb beazonosíthatóság érdekében most közzétesszük e nemes rákfaj többi nevét is.

A langusztint (Nephrops norvegicus) angol nyelvterületen Norway lobster-nek, néha Dublin bay prawn-nak nevezik. Ha Németországban járunk, esetleg Ausztriában, Bécsben a Naschmarkt piacot látogatjuk meg kulináris csemegék után kutatva, akkor ott bizony a Kaisergranat fedőnév alatt fogjuk megtalálni különleges kedvencünket. Franciaországban a langoustine, Olaszországban a scampi, Portugáliában langostin, Spanyolországban pedig a cigala néven tudjuk beszerezni kis gasztrocsodáinkat, de ha Görögország felé vet minket a jó sorsunk, ott karavida néven találkozhatunk vele. Horvátországban skamp néven fut, míg Magyarországon Norvég homár vagy scampi néven tudjuk beszerezni, ha hajlandóak vagyunk megfizetni elég borsos árát, mely a homáréval vetekszik.

Ha étteremben étkezünk, igenis kérdezzünk rá a feltálalt és nagyon drága étel alapanyagának milyenségéről ( már ha a pincér egyáltalán különbséget tud tenni a garnélák és a langusztin között), mert mindenesetre kétséges lehet az, hogy a szervírozott étellel scampi-t kapunk vagy pedig csupán egy óriás garnélát. Biztos azonban, hogy a két állatot formájuk miatt megtisztított állapotban mindig összekeverik, pedig egyértelmű megkülönböztető jegyeik vannak. Másik félreértelmezhetőség még a langusztin és a languszta nevek közötti fogalomzavar, hiszen tudvalevő, hogy a langusztin a Norway lobster, míg a languszta a homárhoz hasonló (ha nem nagyobb) nagyságúra megnövő spiny lobster.

A hideg vízben élő faj az Atlanti-óceán északkeleti partjainál Izlandtól - Marokkóig honos és a legkeletebbi meleg vizű térség kivételével, a Földközi-tenger csaknem egész területén megtalálható. Halászata jelentős az Északi-tengerben, csakúgy mint az angol vizeken, az Atlanti-óceán francia, spanyol, és portugál partján, a Földközi-tengerben különösen a spanyol partok előtt, valamint az Adrián. A langusztin rendszeresen megtalálható ezen régiók halpiacain. Természetesen élő formában alig kerül piacra, mert igen érzékeny.

Jellemzők: a norvég homár - amely a homárhoz hasonló (vértes rákok), testének elülső része erősebben fejlett a garnélákhoz képest. Velük ellentétben erős páncélzata van, mely oldalt lefelé kihegyesedik. A faj jellegzetessége még a vékony, hosszúra nyúlt ollók és a rózsaszín mintázat. Jó tudni, hogy legfeljebb 25 cm-re nőnek meg, többnyire azonban 10-20 cm közöttiek.

Felhasználás

A langusztin nálunk általában mélyhűtve, vagy szezonban frissen (előhűtötten) kaphatóak, és mivel nagyon gyorsan romlanak (csakúgy mint az összes rák és garnélafaj), a friss áru vásárlásakor mindig legyünk óvatosak és körültekintőek. Fontos jellemzők, mely a frissességet garantálhatják számunkra, a szín és az izmok állapota. A friss scampi-k rózsaszínűek és áttetsző, izmos a húsuk. Ha túl hosszú ideig hagyjuk állni őket, a színük egyre inkább narancssárgává válik, az izomzatuk pedig fehérré. Kétség esetén a hátpáncél és a tor közötti szagpróba segít, amikor is kétszer-háromszor egymás felé nyomjuk a két testrészt és megszagoljuk. Ha kellemetlen „halszagot” érzünk, akkor az az áru már nem friss és nem tanácsos megvásárolni. Ilyenkor sem kell lemondanunk a norvég homár élvezetéről, hiszen nagyon magas minőségű rákokat tudunk vásárolni akár mély hűtve is, melyekből nagyszerű főtt, sült vagy grillezett ínyencségeket tudunk varázsolni az étkezőasztalra.

Még több cikk