Karácsony után nem sok időnk van azon gondolkodni mit is ajándékozzunk legközelebb, hiszen februárban nyakunkon a Valentin-nap, majd március 8-án a nemzetközi nőnap.
A hölgyek számára virágot kapni csodálatos dolog, de egyre többen vannak, akik felesleges pazarlásnak tartják ezt a szokást, és szívesebben fogadnak más apróságokat. Ráadásul ez megoldja azt a problémát is, ha az adott napon az ünnepelt például nem elérhető a munkahelyén, hiszen így a virág nem fog elhervadni.
Ugyanis a nőnap ünneplése a munkahelyeken is szokás annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben pejoratív értelmet kapott ez az alkalom. Mit adjunk, mi lehet jó ajándék virág helyett nőnapra? Mit tartalmaznak a Bellio nőnapi ajándékcsomagok?
Miért és mit ünneplünk ezen a napon?
Az első nőnapot az 1920-as években tartották, azonban akkor ez a nap még nem volt elismert, hanem a nők harcának egyik fontos állomása volt. A korabeli résztvevők, nagyrészt nők, gyűléseket, beszédeket tartottak társadalmi elismertségük, függetlenségük elérése érdekében.
Így vívták ki megbecsülésüket és tiszteletüket az addig férfiközpontú társadalomban. Ez az azóta világszerte ünnepelt nap tisztelgés a nők kiemelkedő eredményei és nélkülözhetetlensége előtt. A nőnapi ajándékok, elsősorban virágok csak később váltak megszokottá, és jelképezték az elfogadást. Lehetnek szimbolikusak vagy jelentősek, a legtöbb hölgy számára fontosak.
Lepd meg ismerőseidet nőnapi gourmet ajándékcsomagokkal, szerezz nekik kellemes és finom meglepetést! A Bellio nőnapi kompozíciók prémiumminőségű ínyencségeket tartalmaznak, ezzel is kifejezik az ajándékozó megbecsülését, tiszteletét, szeretetét.
Akár az utolsó pillanatban is
A rohanó hétköznapokon gyakran megfeledkezünk a különleges, ünnepelnivaló alkalmakról, és az ajándékokat is csak az utolsó pillanatban vásároljuk meg, nincs ez másként nőnapon sem. Ezért is a virág a legelterjedtebb figyelmesség, hiszen munkába menet számos helyen beszerezhetjük.
De ma már egy ízlésesen összeállított, színvonalas termékeket tartalmazó ajándékcsomag megvásárlása sem jelent nehézséget. Az ajándékküldő cégek erre az ünnepre is készülnek, válogatott összeállításokat kínálnak.
És bár igény szerint személye is szabhatók, akkor sem kell megijedni, ha távoli, általunk nem ismert személynek szánjuk. A Bellio úgy válogatta össze bele a különböző finomságokat, hogy mindenki megtalálhassa benne a kedvenceit.
Figyelmesség a hölgyekre szabva
A női ízlésnek megfelelő ínyencségek, a csokoládék, a bonbonok, a finom kávé- és teaválogatások, sós és édes csokibevonatos olajos magvak, egyéb delikáteszek, női szeszes italok a legtöbbeket elvarázsolják, így tökéletesek virágok helyett.
Ha szeretnéd megmutatni hölgyismerőseidnek, hogy nagyra becsülöd, tiszteled őket, hogy mennyit jelentenek neked, a gyönyörűen csomagolt, prémiumminőségű finomságok tökéletesek lesznek. Lehetőleg keresd fel őket személyesen, de ha nem áll módodban, futárral házhoz is szállíttathatod a csomagokat!