Amit a kagylókról tudni kell

2024. január 14.

amit a kagylókról tudni kell

Könnyen beszerezhető és finom húsuk miatt világszerte kedveltek a kagylók. Megélnek sokféle sótartalmú és hőmérsékletű vízben, de érzékenyen reagálnak a vízben előforduló szennyeződésekre, így az előfordulásuk jól jelzi, hogy a víz tiszta.

Izgalmas és különleges ételek

A kagylókból készíthető ételek nagyszerűek, ízletesek, egészségesek és nem utolsósorban nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthetőek. Az ízük nagyon finom és egy személyben testesítik meg mindazt, ami nagyon jó Önnek, hiszen mind a kulináris élvezetek tekintetében, mind az egészség megőrzéséért folytatott küzdelemben első számú támaszai lehetnek konyhánknak.

Mivel nagyon sokfajta különböző kagyló található a halkereskedésekben, akár élő, akár mélyhűtött változatban, ezért a kagylókból készíthető ételeket méltán nevezhetjük akár izgalmasnak is, hiszen az ezekből az alapanyagokból készíthető ételek igazán különlegessé tehetik az étkezést.

Csodás ízvilág

Számos különböző módon készítheti el őket és végtelen lehetőségei vannak az ízesítésre, fűszerezésre vagy zöld fűszernövények használatára is, de ha ez nem elég, akkor keverheti őket akár egymással is, mellyel akár egy új ételt, akár eddig ismeretlen és érdekes új ízeket hozhat létre.

A legjobb az egészben az, hogy a kagylók és a kagylókból készült ételek hihetetlenül könnyen elkészíthetőek, és egy kis alapvető ismerettel szakértőjévé válhat az ezekből alkotható ételeknek és a megszerzett tudás segítségével csodás ízvilágú ételeket varázsolhat a családja vagy barátai asztalára.

Nálunk mindenre választ kaphat

Minden információt megtalál a Myfish honlapján, melyre szüksége lehet, az alapanyagok kiválasztásától a tárolásig, az előkészítéstől a hőkezelésig, néhány egyszerű, gyors és ízletes receptúra beleértésével együtt. Szánjon pár percet arra, hogy végignézi és lássa, hogy milyen egyszerű és nagyszerű lehetőségei vannak arra, hogy élvezhesse a tengerek mélyéről vagy az édesvizekből származó kagylókat.

Mi, a Myfish séfjei és kereskedői tudjuk, hogy nagy segítségére lesz majd az itt olvasott információ, és reméljük, tudunk útmutatókkal is szolgálni ahhoz, hogy szakszerűen tudja tárolni, előkészíteni és elkészíteni a kagylókat, akár felhasználva a rendelkezésre álló sok finom receptet.

Reméljük azt is, hogy az itt olvasott információk segítségével és az itt tanult tippek és trükkök felhasználásával akkor élvezheti a kagylókból készített ételeket, amikor csak akarja és hogy új dimenziókat nyithatunk vele a különleges menütervezés és az egészséges étkezés felé.

A halkereskedésekben legtöbbször megtalálható kagylók a következők:

Kékkagylók (Mytilus edulis)

Az északi félteke óceánjaiban fordul elő ez a jól alkalmazkodó robosztus kagylófaj. Ha nem talál olyan sziklát, ahová rögzíthetné magát, beéri kövekkel vagy egyéb élőhellyel is. Nagyon alacsony vízben is jól fejlődik, még az Északi-tenger sekély iszapos parti sávjában is, ahol apály idején nincs is víz alatt.

A kékkagylók könnyen szaporodnak, ezért jól nevelhetőek akvakultúrákban Európában az Északi és a Balti-tengerben Hollandiában, Norvégiában és Dániában. Az Egyesült Államokban is vannak kagylófarmok, de a legtöbb kékkagylót Kínában tenyésztik.

Észak-Amerikában gyakran fogyasztják nyersen, Európában viszont párolva kedvelik. Klasszikus elkészítési módja: borgőzben, borfőzetben, court-bouillonban, alaplében zöldségekkel esetleg gyökérzöldségekkel együtt párolva.

Feketekagylók (Mytilus galloprovinciallis)

Kicsit szélesebb, de néha kisebb, mint közeli rokona a kékkagyló, amelynek olyan közeli rokona, hogy keresztezni is lehet őket.

Eredeti előfordulási helye a Földközi-tenger, a Fekete-tenger és az Atlanti-óceán olasz, spanyol, portugál és francia területei, napjainkban azonban már Dél-Afrikában, az Egyesült Államok néhány partvidékén és Hawaii közelében is megtalálható.

Általában borgőzben, párolva készítik el, de paradicsomos-fűszeres mártásssal is nagyon ízletes. Nagyszerű támasza a klasszikus spanyol paellának.

Új-Zélandi zöldkagyló (Perna canaliculus)

Az Új-Zélandi zöld kagyló természetes előfordulási helye csak az Új-Zéland körüli vízterület, bár napjainkra már nem érdemes erre a kagylófajtára halászni, tekintettel arra, hogy óriási mennyiségben tenyésztik akvakultúrákban ezt a kagylófajt és jelenleg ez Új-Zéland második legfontosabb exportcikke.

Legjelentősebb fogyasztója az Egyesült Államok, de közép Európában is egyre nagyobb létjogosultságot szerez magának. Sokkal nagyobbra nő, mint közeli rokonai a kék, illetve feketekagyló, hiszen kereskedelmi mérete általában 12-15 cm, de egy kifejlett zöldkagyló elérheti a 20 cm nagyságot is. A kékkagylóhoz hasonló az elkészítési módszere, de sütőben sütve igazi ínyencség. Általában félhéjasan lefagyasztva kapható.

Szent-Jakab kagyló (Pecten jacobaeus)

Nem minden fésűkagyló Szent-Jakab kagyló, de minden Szent-Jakab kagyló fésűkagyló.
A leghíresebb és legfinomabb fésűkagyló a Földközi-tenger teljes területén és az Atlanti-óceán, Brit-szigetek illetve a spanyolországi, portugáliai, és marokkói partjain elterjedt kagylófaj, melyet a köznyelv Szent-Jakab kagylónak is nevez.

Több mint 300 fésűkagyló fajt tartanak számon, de ebből kb. egy tucat fontos kereskedelmi és gasztronómiai szempontból. Vajban sütve finom, nyersen is szívesen fogyasztják, de roston sütve is nagyon ízletes. Fontos, hogy az elkészítési idő minden esetben rövid legyen, különben rágós lesz a húsa. A Franciák nagy klasszikusa a Saint Jacques is ebből a kagylóféléből készül.

Közönséges fésűkagyló (Pecten maximus)

Az Atlanti-óceánban Norvégia és a Kanári-szigetek között előforduló értékes kagylófaj, mely a legnagyobbra nő a fésűkagylók családjából, hiszen mérete elérheti a 17 cm-t is. Nagyon hasonlít közeli rokonára a Szent-Jakab kagylóra és mivel a fajok gasztronómiai felhasználásában nincs különbség, a kereskedelemben nem különböztetik meg őket.

Nagyon magas értékű kagylófaj, mely Franciaországból általában élve, Olaszországból fél-héjban, de tisztítva, míg Angliából inkább fagyasztva érkezik. Egyre nagyobb teret hódít magának Európán belül az Amerikai és a Japán fésűkagyló, melyet költséges légi szállítással juttatnak el az Európai kereskedőkhöz.

Európai-lapos osztriga (Ostrea edulis)

Az éti vagy más néven Európai lapos osztriga eredeti előfordulási helye az Atlanti-óceán Norvégia és Marokkó közötti területe, valamint az egész Földközi-tenger, napjainkban azonban már ritkán fordul elő természetes élőhelyén.

Az éti osztriga tenyésztése nehezebb, az íze viszont finomabb, mint más fajoké, ezért magasabb árat szoktak érte kérni. Akvakultúráknak nagy hagyománya van Franciaországban. A felnyitott osztrigákat hagyományosan egymagában jégágyon szolgálják fel, de sütve, posírozva és gratinírozva is nagyszerű támasza lehet konyhánknak.

Csendes-óceáni csészeosztriga (Crassostrea gigas)

A csendes-óceáni osztriga eredetileg Kelet-Ázsiában fordul elő és mind Japánban mind Kínában óriási hagyományai vannak tenyésztésének.

A világon a leggyakrabban tenyésztett osztrigafaj, amely napjainkra az Európai és az Észak-amerikai partokat is uralja. Az osztrigafaj robosztus, betegségekre nem hajlamos, gyorsan nő és szaporodik és a víz hőmérséklete, valamint sótartalma szempontjából sem válogatós.

Összefoglalva tehát sokkal ideálisabb az akvakultúrákban való tenyésztésre, mint az őshonos Portugál osztriga (Crassostrea angulata), mely az 1970-es években egy osztrigavészt követően kipusztult Európa partjai mellől.

Mandula kagyló (Glycymeris glycymeris)

A köznyelv Amanda kagylónak vagy dog cockle kagylónak is nevezi. Norvégia és a Kanári-szigetek között elterjedt olcsó kagylófaj, mely a Földközi-tengerben is megtalálható, nem ritkán 20 méteres mélységekben is.

Tipikus leveskagyló. Tekintettel arra, hogy a nagyobb kagylók húsa rágós lehet, ezért hosszú hőkezelési eljárásokat kell nála alkalmazni. Célszerű a kagylóhúst rövid ideig történő lepárolás után, amikor a kagylók kinyílnak, a kagylóhéjból való kiemelés után felszeletelni/felvágni, majd tovább hőkezelni.

Szívkagyló (Cerastoderma edule)

Az Atlanti-óceánban az Északi-foktól Szenegálig, valamint a Földközi-tenger nyugati részén honos kagylófaj. Főleg Hollandia, Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország és Portugália partjain halásszák.

A friss szívkagylót nyersen, gőzölve, levesként vagy finom mártással fogyasztják, de az igazi ínyencek pástétomot is készíthetnek belőle. Bár angol megnevezése az (edible cockle) hasonlatossá teszi távoli unokatestvéréhez, az Amanda kagylókhoz, de annál jóval ízletesebb és magasabb értéket képviselő kagylófaj.

Szemölcsös vénuszkagyló (Venus verrucosa)

Gyakran előforduló, nagyon populáris kagylófaj, melyet az Atlanti-óceánban a Brit-szigetek és Dél-Afrika között, illetve a Földközi-tenger teljes területén halásznak illetve tenyésztenek. Nagyon hasonlatos az olaszok nagy klasszikusához a Vongola-hoz.

Az egész világon kereskedelmileg nagyon értékes faj, hiszen tenyésztik az Egyesült Államokban, Kínában, Koreában és Indonéziában, valamint Európában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Írországban is. Olasz megnevezése Verrucosa tartufo di mare.

A franciák hagyományosan nyersen fogyasztják ezt a kiváló kagylófajtát, de készülhet gőzölve, párolva, főzve illetve gratinírozva is. Fontos szabály, hogy az elkészítési idő mindig rövid legyen, hogy a kagyló megőrizze aromáját.

Csíkos vénuszkagyló (Chamaelea gallina)

Azaz vongole. A csíkos vénuszkagyló számtalan nagy olasz receptúra alapja, azaz az alfája és az omegája. Nagyon elterjedt a Földközi-tengerben, ahol a partmenti alacsony vízállású területeken a homokos talajban vagy az apró kavicsos talajban él.

Kereskedelmi szerepe az egész világon jelentős, de kiemelt gasztronómiai szerepvállalása elsősorban Olaszországban van. Frissen fagyasztva könnyen beszerezhető alapanyag, de a konzerviparban is
meghatározó a jelenléte.

Omlós, puha húsa a kagylók hagyományos elkészítési módszereivel, a gőzöléssel illetve a párolással is remekül érvényesül, de sokoldalúságára jellemző, hogy mind levesként, mind tésztaételhez párosítva is megállja a helyét. Belőle készül az olasz gasztronómia egyik nagy klasszikusa a spaghetti alle vongole.

Barna vénuszkagyló (Callista chione)

Az Atlanti-óceánban a Brit-szigetek délnyugati részétől Marokkóig, illetve a Földközi-tengerben igen elterjedt kagylófaj. Spanyolországra és Olaszországra jellemző elsősorban, ahol mind akvakultúrákban tenyésztik, mind vadvízi halászattal gyűjtik be és kerül a kereskedők hűtőpultjaiba. A kisebb példányok nyersen is fogyaszthatóak, míg a nagyobbakat érdemes gőzölni, párolni vagy sütni. Az íze kiváló.

Borotvakagyló vagy palloskagyló (Ensis minor)

A palloskagylófélék alakja feltűnően hosszú, elnyúlt és palloshoz hasonlatos. Európában 8 különböző pallos vagy borotvakagylófélét különböztetnek meg, melyből kettő kereskedelmi és gasztronómiai szempontból is jelentős.

Ensis minor vagy Ensis ensis latin megjelölésű kagylók mind Európában, mind a tengerentúlon meghatározó szereplői a gasztronómiának, hiszen mind roston vagy sütőben megsütve, mind gőzölve vagy párolva, sok-sok vajjal és fokhagymával igazi különlegesség az asztalokon.Kattintson ide a szöveg írásához…

Ajánló