Az év bármely szakában akadhat kapitális amúr a horgunkra, de legnagyobb esélyünk erre mégiscsak nyáron, a felmelegedett vizekben van. Több, mint 20 évre visszanyúló horgász múltamban jó néhány csodás torpedót sikerült szákba terelnem többnyire természetes álló- és folyóvizeinkből. A továbbiakban néhány tapasztalatom szeretném megosztani az olvasókkal, bízom benne, ezek segítenek mindenkinek sikeresebb amúrhorgásszá válni.
1. Az amúr növényevő, így imádja a tigrismogyorót és más magokat. Szénhidrát bázisú bojlikkal is érdemes próbálkozni, én általában magmixet és bojlit is etetek, ha amúr a célhal.
2. Ízesítés terén édes és fűszeres csalogatókat egyaránt kedveli az amúr, a két kedvencem a Scopex és a Fokhagyma. Vízterülete válogatja, hogy mi a favorit, de nem érdemes sokat variálni, ha elterveztük, hogy milyen aromának szenteljük a túrát, tartsunk ki mellette, így releváns tapasztalatokkal gazdagodhatunk.
3. Az etetés lehet kör alakú vagy akár sávos is, arra viszont érdemes figyelni, hogy az etetésre szánt csalogatót koncentráltan juttassuk be, tapasztalataim alapján ezzel is növeljük az amúrfogás esélyeit.
4. Az etetést nem érdemes elaprózni, nyugodtan használjunk az átlagosnál nagyobb mennyiségű etetőanyagot. Az amúr csoportban jár, minden szemet felhabzsolnak. Amennyiben nagyobb mennyiségű etetésre szánt anyag van terítéken, úgy hosszabb ideig kötjük le vele lakomázó célhalainkat, nem ritka, hogy egymás után többet is fogjunk a bandából.
5. Ha az etetésről fogtunk egy szép amúrt, kis idő elteltével érdemes újabb adaggal bejuttatni a meghorgászott területre, mert lehet az amúr csorda már mindent felevett, amit korábban beszórtunk.
6. A szerelékünket és így a csalit is az etetésen érdemes elhelyezni. Az a tapasztalatom, az amúrok nem olyan óvatosak mint a nagy pontyok, az etetés közepére tett szerelék mindig hamarabb adott amúrt, mint az etetéstől távolabb, az óvatosabb halak számára felkínált csalétek.

7. A horogra szánt csalit érdemes meglebegtetni vagy kikönnyíteni, balanszírozni, felépítéséből adódóan az ilyen csalikat könnyebben felveszi az amúr. Nagy kedvencem az egy szem pop – up, melyet 5-6 cm -re engedek el a fenéktől, ilyenkor előszeretettel választok élénk színeket. Másik favorit számomra a szilikon kukoricával vagy tigrismogyoró imitációval kikönnyített füzér, melyet sokféle magból megkomponálhatunk, előszeretettel alkalmazok ehhez a csalizáshoz kombi előkét.
8. Életem legnagyobb amúrjait rekkenő hőségben, nappal fogtam. Amikor pontyra horgászom, gyakran ki sem megyek a kánikulában, ilyenkor a pontyok sokszor az éjszakai felfrissüléssel aktivizálódnak, viszont amúrt jó eséllyel napközben is foghatunk.
9. Helyválasztás tekintetében többször megfigyeltem már napszakos változatosságot. Ahol éjjel jól fogtam, ott nappal egy kapásom sem volt, máshol ugyanez fordítva. Tipizálni nem tudom a dolgot, ki kell tapasztalni az adott vizet ezen a területen. Azt azért elmondhatom, sokszor jó helynek bizonyulnak a partmenti nádasokhoz közeli területek, ahol természetes táplálék is szerivel akad, vagy azok a mélyebb törések, mederváltozások, melyeket pontyhorgászat során is gyakran előszeretettel keresünk fel. A fentiek alapján érdemes akár 2 különböző helyet is etetnünk. A felszínen „napozó” amúrokat sokszor horogra csalhatjuk súlyozatlan szerelékkel kenyérhéj vagy lucerna csalétekkel.
10. Használj kellőképpen erős felszerelést! Az amúr kiváló sporthal, nagyot lehet küzdeni vele. Egy apró, vékonyhúsú horoggal könnyen meggyűlhet a bajunk. A biztonságos fárasztás érdekében a várható halak méretéhez igazodó erős főzsinórt, előkét és horgot érdemes választanunk.
+1. LAZÍTS!

Általában nagyon könnyű a partig kivezetni az amúrt, ám amikor közel ér a szákhoz, gyakran megtáltosodik és nagy mennyiségű damilt kér le a dobról. Ha nem kellően laza a fékünk, ilyenkor az erős felszerelés is gyengének bizonyulhat, a vastag damil is szakadhat, sőt, már botot is láttam törni a nem megfelelően beállított, túlságosan kemény fék miatt. Ezt a mutatványát az amúr kifáradása előtt akár 8 -10 alkalommal is képes megismételni, de ne sürgessük a dolgot, fárasszunk kitartóan és bánjunk sportszerűen egyik legerősebb sporthalunkkal, az amúrral.